Alexey Alexeev “Tükörország” című projektje olyan emberekről szól, akik első látásra teljesen átlagosnak tűnnek. Dolgozni járnak, gyerekeket nevelnek és a hétvégén csinálnak valami igazán kiteljesítőt. Mégis, ha közelebbről megnézzük, akkor látjuk azokat az igen eltérő, párhuzamos világokat, ahova tartoznak. Ha közelebbről szemléljük ezeket a világokat, egyre érdekesebbé és izgalmasabbá válnak: Tükörország szereplői - hasonlóan Lewis Carrol történetéhez - a saját, néha logikus, néha abszurd szabályaik és törvényeik szerint élnek, de mindig az idő és az előítélek határain kívül, amelyek a mindennapi valóságunk vele járói.
Ambrotípia eljárással készült a projekt, amely a nedves kollódiumos eljárásoknak egy fajtája, amit a XIX. század közepén találtak fel Angliában. Ezt a képrögzítési eljárást használta maga Carroll is, aki a fotográfia nagy rajongója volt. Az üveglap, az ezüst részecskék és a lakk a levendulaolaj illatával: ezek az ambrotípia, az örök fénykép legfőbb összetevői.
Az ambrotípia sajátossága, hogy a teljes képkészítési folyamat nem lehet hosszabb, mint 10 perc. Egyrészt, ez a gyorsaság megköveteli, hogy a fotográfus minden egyes képet teljesen pontosan kezeljen, másrészt szükségessé teszi a kép átgondolt előkészítését. Mindez együtt a fotózást egy színházi előadássá változtatja, amelyben a fotográfus és a modell váltogatja a színész és a közönség szerepét. Az interakció eredeménye nem mindig kiszámítható, de minden bizonnyal szokatlan és egy kicsit őrült. Elvégre, ahogy Vigyori úr (Chesire Cat) mondta: “Mindannyian őrültek vagyunk. Őrült vagyok. Őrült vagy.”
Tükörország
